A női világbajnokság csoportköre is a végéhez közeledik, és ahogy már a férfi tornákon megszokhattuk, ilyenkor kezdődnek az igazi izgalmak, hiszen megindul a helyezkedés. Ki melyik ágra akar kerülni és kit akar tovább vinni magával? Az online fogadás kedvelőinek persze ilyenkor több képernyőre kell figyelnie, hiszen a találkozók egyidőben zajlanak, mi pedig a legjobb oddsokkal oldjuk a feszültséget.
Remeknek ígérkezik például Portugália és az Egyesült Államok mérkőzése. Az amerikai csapat hagyományosan jó a világbajnokságokon, most viszont még bajba is kerülhetnek, ha nem nyerik meg a mérkőzést. A luzitánoknak viszont csak egy győzelem jelenthetne biztos továbbjutást, ehhez viszont mindenképpen javítaniuk kell a befejezéseken, hiszen az eddigi két meccsükön csak két gólt szereztek.
A dán válogatottat már a torna előtt is sötét lónak nevezték, ezt pedig bizonyíthatják is, hiszen egy Haiti elleni győzelem továbbjutást érhetne nekik, ráadásul Kínát megelőzve. Anglia ebben a négyesben már biztosnak érezheti a helyét a folytatásban. Ha több meccs is érdekel, fogadj kötésben és vágj zsebre akár 30%-kal megnövelt nyereményt!
Az élő fogadás kedvelőinek azonban érdemes körülnézni a többi sportágban is. Az egyetlen jelenleg zajló major liga az MLB, ahol viszont a Tread Deadline közeledtével egyre izgalmasabb a csapatok helyezkedése. A New York Yankees nincs könnyű helyzetben, de a Tampa Bay Rays ellen javíthatnak a mérlegükön, az igencsak népszerű Boston Red Sox pedig a Seattle Marrinerst látja vendégül - utóbbi találkozón nem lesz kérdés, hogy a hazaiak számítanak esélyesnek.