Online sportfogadás: Füves pályás csúcstenisz

július 3, 2023

Július elején két nagymúltú sportesemény is kezdetét viszi, hiszen a francia kerékpáros körverseny mellett elkezdődik a wimbledoni torna is. Az év harmadik Grand Slam versenye mindig igen különleges, hiszen füvön játsszák a legkevesebb mérkőzést a játékosok, a borítás sajátosságai miatt pedig mindig itt a legnagyobb esély a meglepetésre.

Az online fogadás kedvelői tehát készülhetnek, hiszen az első napokban meccsek egész sorából választhatunk. A férfi verseny kedden indul be igazán. Az egyik legnagyobb esélyesnek számító Carlos Alcaraz Jeremy Chardy ellen kezdi meg a szereplést. A magyar szemek Fucsovics Mártonra szegeződnek majd, a magyar teniszező ellenfele a holland Griekspoor lesz, az előjelek alapján pedig igazán kiélezett mérkőzésre lehet számítani. Az első forduló legjobban várt mérkőzése Dominic Thiem és Stefanos Tsitsipas mérkőzése lesz, hiszen egy korábbi és egy jelenlegi éljátékos csap majd össze. 

A tornára nemcsak a tenisz nagyágyúi, hanem mi is készültünk: 25%-os élő nyereménynövelővel fogadhatsz a torna első kilenc napjának eseményeire!  

A női versenyben is sokasodnak az izgalmak. Magyar szempontból Bondár Anna, Udvardy Panna és Gálfi Dalma talákozója lesz kiemelten fontos, Bianca Andreescu személyében előbbi játékos nagyon nehéz ellenfelet kapott, de a cseh Noskovát sem lesz könnyű legyőzni. Udvardy Panna pedig Aryna Sabalenka személyében a második kiemelt ellen próbálja meg a lehetetlent. 

Vegyél részt a Wimbledon apropóján indított fogadás bajnokságunkban, ahol a legjobb 50 játékos 8 millió Ft extra nyereményen osztozik a bajnokság végén!